2010. december 6., hétfő

Dinnyesüti


Na, hát ez a süti sem a gasztronómia csúcsa, de igen látványos, és a gyerekek nagyon szeretik. Az elkészítése pedig semmiség.
A receptet, ha jól emlékszem, Andinál találtam, jól lebutítottam, így tényleg pillanatok alatt elkészül.

Hozzávalók:
  • 0,5 kg darált keksz
  • 25 dkg Rama
  • 20 dkg porcukor
  • rumaroma
  • 0,5 dl tej (vagy egy kicsit több)
  • piros és zöld ételfesték
  • tortadara (elhagyható)
A Rama-t megolvasztjuk, bele a keksz, cukor, aroma, tej, összekutyuljuk. A masszát ketté választjuk, az egyikbe megy a teljes tubus zöld, a másikba a piros ételfesték és ugyanebbe valamennyi tortadara, azok lesznek a magok. Kézzel a legkönnyebb "egyszínűsíteni". A piros masszából 4 vagy 5 golyót formázunk, bevonjuk a zöld masszával, hűtőben várakoztatjuk, majd 8-8 felé vágjuk, úgy dinnyeszerűen.
Gyerektársaságban garantált siker. De a felnőtteket is meg lehet lepni vele, ha még nem találkoztak ilyen sütivel.

2010. december 5., vasárnap

Csokis-narancsos-márványos muffin


Ezt muszáj feltennem, bár tudom, hogy a muffin-készítés nem a konyhaművészet csúcsa, de ez isteni! És legalább macerás. :-)
Ma Mikulás-buliba voltunk hivatalosak, és vmi egyszerű, ám adventi hangulatú sütit szerettem volna készíteni. Muffinok esetében mindig a Mindmegetté-hez fordulok, eddig bevált. Most is.
Dupla mennyiséget készítettem, úgy lett 31 db. A kakós részbe tettem apróra darabolt étcsokit, egy kis őrölt fahéjat és őrölt szegfűszeget is. Ez utóbbi kettőt nem igazán lehetett érezni.
Ja, Télapó tiszteletére tettem a tetejükre Mikulásos dekor-csokit...

Hozzávalók:
30 dkg liszt
2-3 teáskanál sütőpor
20 dkg margarin
20 dkg cukor
4 tojás
2 evőkanál kakaópor
1 narancs reszelt héja + 1 evőkanálnyi a levéből
Elkészítés:
Keverőgéppel habosra keverjük az egész tojásokat, a cukrot és a margarint, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, és a masszát két részre osztjuk. A kakaóport kevés vízzel elkeverjük, hogy sűrű, krémes állaga legyen. Az egyik masszához ezt keverjük hozzá, míg a tészta másik felébe a narancs héja és leve kerül. Ezután a két masszát óvatosan összekeverjük, de csak épp, nem egyszínű tésztát kell kapnunk, hanem márványosat, ettől lesz különleges a süteményünk. A tésztát ezután a muffinsütőbe kanalazzuk óvatosan, hogy megmaradjon a márványossága. 180 fokon kb. 15-20 percig sütjük.
Jó nasizást!

2010. december 1., szerda

Petrezselymes karaj:

.




A római tálban és zöldséges csirkét szoktatm sütni és a család egyik kedvencét, a petrezselymes karajt.
Kb. másfél kg egybe karajt, három részbe vágok vizszintesen, úgy, hogy nem vágom át teljesen és megtöltöm a következő töltelékkel.
Töltelék:
Olivaolajon (eredeti vajjal készül) hirtelen összesütök egy kis hagymát, 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymát, és rengeteg petrezselymet, a végén hozzáütök egy tojást. Megfűszerezem sóval, borssal, sülthús fúszerrel.
Evvel megtöltöm a karajt úgy, hogy a tetejére is jusson belőle bőven.
Beáztatom  a kerámia edényt (addig hagyom a vizben ellepve, amig levegő buborék jön belőle), beleteszem a húst és ott töltöm meg, majd nyakon öntöm 1 dl száraz fehérborral és hideg sütőbe teszem. 200 fokon kb. 1 -1 1/2  órát lefedve sütöm, ha megpuhult kicsit megpiritom a tetejét és krumplipürével tálalom.



.

Panna cotta:

.








Fél liter tejszin felforralva, pici cukorral és bele kell tenni 3 lap zselatint. Még melegen pohárakba tenni aztán tálaláskor a tetejére összeturmixolt eper pépet.  Nagyon finom és gyorsan készen van. Leszámitva, hogy 2-3 órát a hűtőbe kell tenni.


.